Ne szakértőkre költse az állam a civilek egy százalékát!

A Net-média Alapítvány azt kéri az országgyűlési képviselőktől -, pártállástól függetlenül -,  hogy dolgozzanak ki törvényjavaslatot és alkossanak jogszabályt a személyi jövedelemadóból felajánlható 1+1 százalékok maradéktalan eljuttatása érdekében a támogatandó közhasznú szervezetek és egyházak részére. Javaslatunk szerint a törvénymódosításnak arról kell szólnia, hogy azt a pénzt, amiről az adózók nem rendelkeztek – évente mintegy 8-10 milliárd forintot -, osszák fel a beérkezett felajánlások arányában a megjelölt szervezetek között.

Egy korábbi, hasonló tartalmú civil kezdeményezés amiatt hiúsult meg, mert időközben arra született javaslat, hogy a költségvetésben „rekedt” 1 %-okat pályázati formában osszák fel a civil szervezetek között.
A Net-média Alapítvány felhívja a törvényalkotók figyelmét, hogy a pályázatok útján kiosztott források mintegy fele becslések szerint a pályáztatás lebonyolítására – célok meghatározása, kiírás, kommunikáció, elbírálás – megy el, továbbá a civil szervezetek részére is tetemes költségráfordítást igényel a pályázatok követése, és az azokon való részvétel. Így tehát a költségvetési pénz mintegy fele nem a kijelölt célra, hanem annak célba juttatására megy el.
Azok az adózók, akik 2014-ben rendelkeztek az egy százalékukról, egy népszavazáshoz fogható akaratnyilvánítást tettek a támogatandó civil szervezetekről.
Így a jogszabály megfelelő módosításával a NAV szinte többletköltség nélkül juttathatja el az eddig megrekedt pénzt az adózók által preferált civilekhez.
A Net-média Alapítvány kéri valamennyi országgyűlési képviselőt, hogy támogassa a javaslatunkat!
További részletek: Zelei Béla sajtóreferens, T: +36 20 945 88 64

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .